Árad be a fény és a meleg, de túl nagy az üvegfelület a redőnyhöz? Vagy egyszerűen csak szeretne egy igazán elegáns külső árnyékolót? A megoldás a zsalúzia!

Zsalúzia

Csak napok kérdése és a budapesti, illetve pest megyei boltjainkban már a saját szemével is láthatja, illetve megfoghatja legújabb külső árnyékolásos termékeinket, melyből most az igazán elegáns zsalúziát mutatjuk be.

zsaluzia-2

A zsalúzia tulajdonképpen egy nagyobb méretű alumínium reluxaként képzelhető el a legkönnyebben, de annál sokkal tekintélyparancsolóbb. Ráadásul az ablak külső oldalára kerül, így a beáradó melegnek lényegesen jobban ellenáll. Ennek megfelelően elsősorban irodák, nappalik nagyobb méretű, napos üvegfelületére ajánljuk külső árnyékolóként. (De hálószobába már nem igazán, mert teljes sötétséget nem tudunk elérni vele.) A több mint tízféle alapszínben rendelhető alumínium lamellák „C”, „Z” és „S” alakúak lehetnek. Dőlésszögük állításával szabályozható a bejutó fény mennyisége is, miközben az üveg felülete hűvös marad, mely igazán egyedülállóvá teszi. (ábra)

zsaluzia

Egyetlen zsalúzia lefedhet akár 4×4 méteres felületet is, de több szerkezet egymás mellé sorolásával a 12 méteres hosszúságot is elérhetjük. Működtethető beltéri hajtókarral, de rangos megjelenése miatt elsősorban a motoros vezérlést ajánljuk. Ez történhet távirányítóval, vagy az irodákban teljesen megszokott kapcsolós megoldás segítségével. A motoros kivitel ráadásul további extra funkciókkal rendelkezhet. Az aktív szélvédelem biztonságot nyújt árnyékolóinak a szél okozta rongálódás ellen akkor is, ha Ön éppen nem tartózkodik otthon. A napfényérzékelő pedig a beeső fény mennyiségének megfelelően állítja az árnyékolót. Napsütésben lehúzza a zsalúziát, így véd a felmelegedéstől, míg borús időben felhúzza az árnyékolót, hogy természetes fényt biztosítson a helyiségnek. Nagyobb felületek esetében épületvezérlési rendszerekkel optimalizálható a fűtési és hűtési energiafelhasználás. Télen benapoztatással, nyáron árnyékolással jelentős mértékű megtakarítások érhetők el. A munkahelyi környezet komfortosabbá válik, emellett nagymértékben csökkennek az üzemeltetés költségei is.

További részletekért keresse fel az Önhöz legközelebb eső JOLA boltot! Ne várjon tovább, legyen már idén nyáron is nyugalma! Mert a luxus megfizethető.

Hívja szakértőnket! +36302370448